Ugrs a tartalomhoz

 

Bevezetés a területfejlesztési jogba

  • Metaadatok
Tartalom: http://real.mtak.hu/63200/
Archvum: MTA Knyvtr
Gyjtemny: Status = Published

Type = Book
Cm:
Bevezetés a területfejlesztési jogba
Ltrehoz:
Hoffman, István
Kiad:
ELTE Eötvös
Dtum:
2017-09
Tma:
K Law (General) / jogtudomány általában
Tartalmi lers:
Ez a jegyzet elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán alternatív kurzusként tartott, Területfejlesztés című tantárgy ismeretanyagához kapcsolódik. Az alternatív kurzus célja, hogy a joghallgatók számára bemutassa a területfejlesztés fogalmát, alapvető jogintézményeit, a területfejlesztéssel kapcsolatos fontosabb tervezési ismereteket, annak érdekében, hogy a hallgató értelmezni és alkalmazni tudja a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályokat későbbi munkája során. A jegyzet elkészítése során arra is törekedtem, hogy azt más felsőoktatási intézmények – így különösen a gazdasági felsőoktatás intézményei, valamint egyes mérnöki képzések – is fel tudják használni a területfejlesztés jogi szabályozásának bemutatásához. Így bár a kurzus épít a korábban megszerzett közigazgatási jogi ismeretekre, azonban a jegyzet a közigazgatási jogi általános részi tankönyvek használata nélkül is alkalmazható.
Nyelv:
magyar
Tpus:
Book
PeerReviewed
info:eu-repo/semantics/book
Formtum:
text
Azonost:
Hoffman, István (2017) Bevezetés a területfejlesztési jogba. ELTE Jogi Kari Jegyzetek, 12 . ELTE Eötvös, Budapest. ISBN 978 963 312 282 2
Kapcsolat: