NDA@SZTAKI

Barangolások Cambodiában

sorozatcím: Editio plurilingua

egységesített cím: Barangolások Cambodiában

Malgot István

elektronikus szerkesztés: Schivampl Ildikó

2001-09-12 (MEK-be való felvétel id?pontja)

Kortárs magyar irodalom

magyar irodalom

Külföldi országok, városok

útleírás

Kivonat: Elmúlt id?k és széthullott terek
"Barang vagyok. Majdnem ember, de azért idegen. Nem hozzád
tartozom, szerelmem. Tartanak t?lem. A barang túl er?s. Id?nként túl ravasz.
Majdnem mindig kiszámíthatatlan. És gyakran ?rült. Nehéz megérteni. Néha barát.
Ám akkor is barang. A barang eredetileg francia ember. S ha épp nem az, az itt
senkit nem érdekel. Az ? szemükben te nem különbözöl... Így hát barangolok közöttük,
nem árad felém gy?lölet. Hihetetlenül sok mosolyt kapok. Kedves szavakat és
mindig türelmet. Kés?bb egy kicsit többet is. Segítenek. Néha felsejlik valami
szeretetféle. Nem azért, amilyen én vagyok. Azért, mert ?k ilyenek" - mondja
kambodzsai tájakon vándorolva átélt tapasztalatairól Malgot István Barangolások
Cambodiában cím?, az Editio Plurilingua gondozásában megjelent könyvének
középponti alakja, maga a szerz?, "a lény, aki itt bolyong". A lény,
aki számára az "itt" Kambodzsát, az egykori Khmer Birodalom mai, geopolitikai
értelemben jelentéktelenné vált utódállamát jelenti. Azt az országot, amelyben
a dévarádzsák, az istenkirályok uralkodásának idején, több mint ezer éve felépítették
a világ legnagyobb templomát, Angkor Watot, amely az istenek hegyét teremtette
meg a földön. S azt az országot, ahová "végül eljut az ember". Igen.
Malgot István könyvének legf?bb üzenete, hogy kell? kitartással "az ember
végül eljut Cambodiába". Arra a helyre, ahová mindig is készült. Hogy megváltásra
leljen. S hogy transzcendens élményekre találhasson: megtapasztalhassa azt a
lelki-szellemi kiteljesedést, amikor életre kel el?tte a táj s a tájban testet
ölt "rejt?zköd? szerelme".
A Barangolások Cambodiában éppen ezért aligha értelmezhet?
puszta útleírásként: a távolságok legy?rése, az idegen tájak felfedezése, az
elmúlt korok hangulatainak átélése e barangolások során ugyanis leplezetlenül
érzéki élmények forrásává válik. Az utazó nem utazik, hanem bebocsátást nyer
valahová, s miközben gyengéd kíváncsisága nyomán egyre mélyebben tárulkozik
fel el?tte az ?t befogadó táj, megtanulja annak "fortélyait" is, miként
tud a várva várt és vágyva vágyott vidék testéhez érni: "...mélyebbre és
egyre mélyebbre kéredzkedem, fúrom magam, talán a forróság el?l is menekülve,
és menekülve annyi másféle forróság el?l, megpihenek hajlataidban. Megpihenek
tekintetedben, a szád ívében, ahogy elmozdul felfelé, Cambodia, kicsiny szerelmem...
Az nem lehet, hogy ne érintselek. Végigvánszorgok iszonyú útjaidon, átkapaszkodom
gödreiden, szénné égek krátereidben. Megérintlek, bár jól tudom, ebb?l te semmit
sem érzel. (Megint tévedek, érzel te is.) Néha felfeslik ravaszkodásod, és felfejtem
csomóidat."
Bármennyire meghökkent? is, érdemes megbarátkozni azzal a gondolattal,
hogy Malgot István Kambodzsa-könyvét a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb
szerelmes regényeként kell számon tartanunk. Igen. A m? meggy?z?en bontja ki
el?ttünk azt az érzést, amely egy esend?ségében is nagyszer?, hanyatlásával
is rabul ejt?, mérhetetlenül szegény, de kulturális értelemben felfoghatatlanul
gazdag, sokat szenvedett országot járva hatalmasodik el a barangoló "barang",
a fehér idegen tudatában. És nehéz nem észrevenni, hogy a modern civilizáció
minden vétkét ismer?, a pénz "iszonyatos hatalmából" következ? fejl?dést?l
?szintén irtózó vándor hogyan döbben rá: nem teheti, hogy ne szóljon - örök
h?séget esküdve valakinek, aki az "elmúlt id?k és széthullott terek"
mögül néz vissza rá: "Benéztem tátongó üregeidbe, ezer sikátor és odú,
s mélyükön kínjaid bugyrai, és a szétfesl? bugyrok hasítékain emberek rajzanak
kifelé, megkeresni az életet. Amit a portól tán sose látnak. 'seid városokat
emeltek, felépítették hitükre támaszkodva a világ legnagyobb templomait, megteremtették
a kozmikus világkép középpontjaként Angkort, a Várost... Angkor Wat, Bayon,
istenkirályok mérhetetlen hatalmának hírnökei. Hidak a menny és a föld között...
Elmúlt id?k és széthullott terek. Maradt a por. És egy nép koldusszegényen.
Buddhista nép. Szelíd. Nem emlékezik a régi id?kre. Megpróbál élni, elvánszorogva
egyik naptól a másikig... Semmid sincsen. Nem tehetem azt, hogy ne szóljak.
És én, aki követ faragtam, fát véstem, kalapáltam, rakosgatom a szavakat. Érted,
szerelmem."
A m?ben összerakosgatott szavak formailag hibátlan regénnyé
állnak össze, amely lírai hangulatképekb?l építkezve, de azért a mai Kambodzsa
életét is pontosan érzékeltetve avat be egy utazó ideig-óráig tartó ismeretségeinek
és a térben jól nyomon követhet? vándorlásainak történetébe. Malgot István azonban
egy rendkívül tudatosan alkalmazott formai ötlettel ahhoz is hozzájárul, hogy
barangolásait szabályos regényben, nem pedig regényes útleírásban örökíthesse
meg: a m? végéhez függeléket illeszt, amelyben minden olyan történelmi és földrajzi
információt az olvasó rendelkezésére bocsát, amely megkönnyítheti a m? befogadását.
Ez az alapos és szenvtelen tájékoztatás viszont megfelel? hátteret nyújt ahhoz,
hogy a barangolások küls? cselekményét és bels? lelkiállapotát bemutató regény
végletesen szenvedélyes és szokatlanul lírai hangvétel? legyen. S hogy olyan,
enyhén a valóság fölött lebeg?, de a kambodzsai állapotokat érzelmileg mégis
pontosan megragadó sorokkal vehesse kezdetét, amely sorok a könyvet záró függelék
adatrengetege nélkül talán tüntet?en szubjektívnek bizonyulhatnának - így azonban
elementáris erej?, érzelmileg leny?göz? hatású vallomásként törhetnek ránk:
"Kambodzsa a hiányok földje. Kambodzsa k?. Bármerre mégy, mindenütt templomok.
Irdatlan k?tömbök kecsesre faragva. Lótuszrügyeket formázó kupolák. A világ
legnagyobb templomai... Kambodzsa lány. Feléd libben. Rádmosolyog. Belészeretsz.
Szerelmed reménytelen. Kambodzsa nem adja oda magát. De talán még övé lehetsz...
Kambodzsa koponya. Ezerszámra egymásra rakva. Meglep?dsz, egynek sincs foga.
Kitörtek a fejszék vasától... Kambodzsa földje vetemény. Vagy harmincféle akna
találta itt meg puha fészkét... Kambodzsa millió gyermek. Féltucatjával kóborolnak.
Gondolnád, árvák. Másutt azok lennének. Itt nem. Estére mindegyik hazatalál.
Oda, ahol még van szül?... Kambodzsa kavargó porvihar. Kráterekké vált útjain
porfelh?k száguldoznak. Az id? meg bivalyok hátán döcög... Kambodzsa a hiányok
földje. Egyetlen kincse van csak, a múltja. Ezer év szikrázó gyönyör?sége. Amit
még meghagytak bel?le."
A "lény, aki itt bolyong" persze nem csupán a testetlen,
ám néha mégis testet ölt? tüneményt, a lányként el?libben? Kambodzsát érzi és
tudja maga körül, hanem e világi ismeretségekre is szert tesz: megbízható útitársakat
szerez, ölel? n?i karokat húz magához, és maradandó barátságokat köt. Igen.
A misztikus vágyak beteljesülésének ábrázolása mellett éppen ezeknek a kapcsolatoknak
a rajza avatja leny?göz? olvasmánnyá Malgot István könyvét. A "barang"
társaságába kerülve így hát hamar megérthetjük, miért lett az utazó megbízható
tanácsadója Mr. Soteph, a vagány kísér?, aki olyan laza, hogy "csak a veríték
tartja össze, meg az ócska farmergöncei", s akivel el?ször mert sétát tenni
"a kis virágok utcájában", és alámerülni Phnom Penh mellett egy minden
képzeletet alulmúlóan szegény halászfalu "dagadozó, süpped? mocsarába".
Vagy megtanuljuk méltányolni Mr. Veng So Thy merészségét, aki egy kölcsönkért
motorral vág neki a "barang" kedvéért a kalandos vállalkozásnak: a
hatos és az ötös számú nemzeti f?útvonal bejárásának. De ugyanígy átérezzük
Aphie, a battambangi narancsárus lány kezdeti habozását, aki eleinte húzódozik
attól, hogy egy "barang" társaságába szeg?djön, és karjai közé bújjon
az Angkor Hotelben.
Malgot István könyvének egyik legszebb részletében azt is megtapasztalhatjuk,
milyen az, amikor az idegen egyszerre fedezheti fel a háborítatlanság varázsát
egy tájban - és a tájt benépesít? emberekben. Ez a táj a lao nemzetiség tava,
a Yak Lom mellett terül el. A laók szellemhív?k. "Szellemeik mind itt élnek
velük, fában, bokorban, virágban, tó vizében. És jó néhány titkos helyen. Eligazítják
a világ dolgait... A vörös khmerek alatt is ugyanúgy éltek. Függetlenül. Ez
az ? földjük. Itt laknak a szellemeik." S itt, a Yak Lom partján, a laok
szellemeinek földjén tör rá a Kambodzsában bolyongó "lényre" az a
felismerés, hogy minden futó ismeretségben ott rejt?zik a legszemélyesebb titkok
feltárásának bens?séges aktusa - amely, ha a szellemek jól igazgatják a dolgainkat,
akár abban a látszólag szokványos pillanatban is kiteljesedhet, amikor két idegen
ember egyszerre csak elárulja egymásnak a saját nevét: "Egyikük még többet
is ad. Mosolyt és neveket cserélünk. Mesélek neki a szélviharokról, amik idáig
repítettek. Megragad villámgyors felfogása, félmondatokból kunyhót építünk,
jól elférünk a közepén. Piromnak hívják. Neve még velem marad, édes lélegzetével,
amivel ideadta... Nevet cserélünk, mondom. Itt ez nem bemutatkozás. Már létrejött
a kapcsolat, amikor nevet cserélsz. Átnyújtod magadból azt a titkot, amivel
megszólíthatóvá változol. Amit ha tud a másik, attól már kissé az övé leszel.
' meg a tiéd."
Az egykori Khmer Birodalom örökségét ?rz? tájakon barangoló
vándor több okból is gyengéden viselkedik, félt? óvatossággal jár el, amikor
"mélyebbre és egyre mélyebbre kéredzkedik" a tájban. Abban az országban
ugyanis, ahol a "megvalósult szocializmus utolsó iszonyataként" gúlákat
raktak az emberi csontokból és ezerszámra halmozták egymásra az emberi koponyákat,
kevés férfi élte túl a vörös khmerek rémuralmát, Pol Pot esztelen és kegyetlen
proletárdiktatúráját: "Mindenütt emberek. Gyerekek, lányok, asszonyok.
Mutatóba még férfit is láthatsz. Ha néznéd ?ket is."
De nem: "a lény, aki itt bolyong" jobbára csak a
lányokat és a gyerekeket nézi. Úgy érzi, t?lük tanulhat a legtöbbet. "Száz
és száz alakban álló" szerelme, Kambodzsa rajtuk keresztül mutatja meg
magát a leghitelesebben, az ? dolgaikat eligazítva tárja fel a leg?szintébben,
miért is méltó "a barang" szerelmére. És a "barang" engedelmeskedik
a kényszernek: magához engedi azt a ragyogást is, amit a gyerekek sugároznak
szét maguk körül: "Kambodzsa lakosságának fele tíz éven aluli. Elképzelheted
azt a ragyogást. Ha nem tévedsz el, vagy nem nagyon, miattuk is van, jól tudod.
Mindenütt világítanak... Egészen egyszer? dolgokat tanultam meg t?lük. Hogy
kellenek. Hogy jó, ha vannak. Hogy kis kezeik, ha beléd csimpaszkodnak, nem
visszahúznak, el?re segítenek... Mint annyi minden igazán fontosat, a lény túl
kés?n értette meg mindezt, de hát túl kés?n érkezett Cambodiába. Korábban indulj."
Ez az egyes szám második személyben elhangzó felszólítás -
"korábban indulj" - nem csupán arról a szomorúságról üzen, ami akkor
foghatja el az embert, amikor végre ráakad arra a csodára, amely megváltja ?t
- s aztán fájó értetlenséggel tekint vissza életének arra az eltékozolt id?szakára,
amikor még nem "indult el", nem talált rá arra az útra, amely a személyesen
számára elrendelt csodához vezette volna. Nem. Ez a felszólítás azért is érdekes,
mert m?ködés közben tárja elénk Malgot István egyik legkülönlegesebb prózapoétikai
trükkjét: az egyes szám második személy? igealakok többértelm? használatát.
A Barangolások Cambodiában szövegében ugyanis rendkívül sokrét? jelentése lehet
annak, amikor a narrátor ezzel az igealakkal fejez ki valamit. A legegyszer?bb
helyzet az, amikor ezzel az igealakkal azokhoz szól a m?, akik talán maguk is
eljuthatnak egyszer erre a vidékre: "Kambodzsa k?. Bármerre mégy, mindenütt
templomok." Ugyanezzel az igealakkal azonban önmagát is megszólíthatja
a szerz?, aki eleve szeretne kitörni az egyes szám els? személy? elbeszélés
keretei közül - amit az is jól bizonyít, hogy önmagáról szólva alkalomadtán
egyes szám harmadik személyben is megnyilatkozik, s némi távolságtartással arról
a "lényr?l" tesz kijelentéseket, aki "itt bolyong". Az egyes
szám második személy? igealak mindezeken túl magát a csodát, Kambodzsát, a "barang"
ezerarcú szerelmét is megszólítja: "néhány évszázad alatt úgy zsugorodtál
össze, szerelmem, miként a tó, ha száradni kezd". És ezzel még mindig nem
ért véget a megszólítottak sora. Malgot István a regény elején a szövegbe illeszt
egy "levélféle" írást is, amelyet a globalizáció korának misztikus
hatalmához, a "pénz urához" intéz: "Engedelmet, hogy megszólítalak,
s épp tégedet, a vizek túloldalán... Jómagam is ültem az asztalodnál, törtem
a kenyeredb?l, ittam finom borodból, illik hát megköszönnöm, bár meglehet?sen
vadóc vagyok, s nehezen jön a számra köszönet. S jóllehet vénülök - talán lassabban,
amint illenék -, azt semmiképpen nem gondolhatom, hogy a világnak így kell maradnia,
s hogy másképpen nem lehet. Látom, amint töpörödik, fogatlanodik, szárad és
fonnyad ez a világ, valaha tó volt, ittál bel?le, meglehet, néha zavarosra váltott,
de nem volt ragacsos okádék. Többféle volt, a rosszban jó, a jóban rossz, váltakozott,
reménykedett, evett, emésztett, szeretkezett, felnevelte a kölykeit. De nem
fogyasztott, csak hogy fogyjon az áru, s nem hajigált követ a parittyából, csupán
azért, mert túl sok volt már a k?."
Ez a regénybe illesztett "levélféle" írás viszont
valóban nem nevezhet? szabályos levélnek: már csak azért sem, mert nincsen vége
- azaz a "pénz urához" intézett sorok egyszerre csak a Kambodzsa-könyv
soraiba folynak át. Ami annyit jelent, hogy a regény minden egyes szám második
személy? igealakjában fel lehet fedezni akár ennek a levélnek a folytatását
is. Ekképp azonban az a különös helyzet áll el?, hogy egyetlen igealak többértelm?
használatában akár a világ teljességének egyik lehetséges modellje is benne
rejlik. Hogy milyen elemek és viszonyrendszerek alkotják ezt a modellt? Egyrészt
a vágy és a vágy tárgya: a "barang" és a "barang" szerelme,
Kambodzsa - a megváltást jelent?, és önálló életet él? hely. Másrészt a "barang"
és minden más "barang", aki kés?n vagy korán, de útnak indul a maga
megváltását keresve. Harmadrészt Kambodzsa - még az elmúlt id?kön és a széthullott
tereken túl is meg?rzött - természetes gazdagsága és a "pénz urának"
m?vi hatalma, s ezek ellentétében egyszersmind a varázslat és az ellenvarázslat
egymásnak feszülése.
Igen, olvassuk a regényt, hogy megkeressük a magunk Kambodzsáját,
s közben minduntalan, amikor egyes szám második személy? igealakot görget elénk
a szöveg, ha úgy tetszik, világok nyílnak meg és bocsátkoznak harcba el?ttünk.
Igen. Ha úgy tetszik. De csak akkor, és csakis akkor.
Mert ebben a szövegben úgy kell el?rehaladni, ahogyan "a
lény" bolyong. A buddhisták ösztönös nyugalmával és bizalmával: "Elindulsz
valamerre, megmozdítod a lábad, a dolgok aztán már megtörténnek, visznek magukkal,
ha nem túl er?sen ellenkezel." A Kambodzsa-könyv sem tesz mást: visz magával,
hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek veled. Ha úgy tetszik: az igealakok világalakító
modelljére figyelve. Ha úgy tetszik: a megváltást keresve. Ugyanúgy, ahogyan
"a lény" is keresi - aki végül Thailand földjén, Lop Buri khmer templomromjai
között látja meg testet ölteni azt a valakit, akit rejt?zköd? szerelmének nevez:
"A romok felfénylenek, visszatükrözve szépségedet. Száz és száz alakban
állsz, a fényre kilépve, s mindenkit?l különbözöl. Megfürdök mosolyodban. Megérintlek.
Ismét megváltasz, mint már annyiszor. Tiszta vagyok, könny? és b?ntelen. A csonka
lábú vén majom lassan lábadhoz telepedik. Bealkonyul. Ragyogj, szerelmem, most
és örökké."
A porondon - ahogy a laók mesélik - valaha a király széke állott.
A király vétett a mélység démona ellen, s egy éjszaka iszonyú robbanással az
égbe repült a szék. "A király is. Oda való volt. Trónja helyén hatalmas
kráter támadt. Így született a tó, a Yak Lom tava." A porond helyén immár
tó vize ringatózik. A tóban "egy lény" lebeg, aki éppen erre bolyong.
"A víz másokat is idevonz. Legyeket, fekete pillangókat, fel-felvillanó
kicsiny halat, sötét b?r? békaporontyot, cikázó, fürge lányokat." A lény
egyre kevésbé idegen itt. A tó viszont tudja, hogy a lény hamarosan elmegy.
"Így aztán mások is tudják." A víz gondolatait nem nehéz kitalálni.
A víz hullámzása a képzelet játéka. "A víz az úthoz hasonló."
Toót H. Zsolt
Forrás: Napút 2001/01. szám

megjegyzés: javított változat

megjegyzés: A nagyméret? képek külön zip-elt fájlban tölthet?k le.

magyar

útleírás

Text (DCMIType)

text/html (IMT)

http://mek.oszk.hu/00100/00150 (URI)

példányazononosító: MEK-00150

urn:nbn:hu-2149 (URI)

Barangolások Cambodiában / Malgot István$Kaposvár : Shark Print, [1999]$ISBN 963 85993 2 4$OSZK: link.oszk.hu/libriurl.php?LN=hu&DB=oszk&SRY=an&SRE=400053

Terebess Ázsia E-Tár (http://www.terebess.hu/keletkultinfo/index2.html)

Angkor (http://www.osa.ceu.hu/galeria/index_hu/sites/angkorm/frame....)

Kambodzsa: a trópusi fák ölelésében (http://www.nagyutazas.hu/magyar/magazin/article.php?id=254)

térbeli: Kambodzsa