Intézménytörténet

Egyetemi kronológia 1735-2005

Rövid összefoglaló

Részletes intézménytörténet

K.k. Bergschule, Berg Schola, Bányászati-kohászati Tanintézet (1735-1764)

Academica Montanistica, k.k. Bergakademie, Bányászati-kohászati Akadémia (1762-1846)

K.k. Berg-und Forstakademie, Bányászati-kohászati és Erdészeti Akadémia (1846-1867)

M. kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia (1867-1904)

M. kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola Selmecbánya (1904-1918)

M. kir. Bányászati és Erdőmérnöki Főiskola Sopron (1919-1934)

Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (1934-1949)

Nehézipari Műszaki Egyetem (1949-2005)

Egyetem születik (képekben).

Egyetemi kronológia 1735-2005

  • 1735 Selmeci Bányatisztképző Iskola alapítása
  • 1770 Az Iskola Akadémiai rangra emelése
  • Bányászati és Erdészeti Akadémia
  • 1904 Bányászati és Erdészeti Főiskola 4 szakosztállyal
       (bányamérnöki, fémkohómérnöki, vaskohómérnöki, erdőmérnöki)
  • 1919 A főiskola Selmecbányáról Sopronba költözik
  • 1949 Nehézipari Műszaki Egyetem megalapítása Miskolcon
       (Bányamérnöki, Kohómérnöki és Gépészmérnöki Kar)
  • 1985 Állam- és Jogtudományi Kar megalapítása
  • 1990 Gazdaságtudományi Kar megalapítása
  • 1997 Bölcsészettudományi Kar létrehozása
  • 1997 Bartók Béla Zeneművészeti Intézet
  • 1998 Alkalmazott Kémiai Kutató Intézet
  • 2000 Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Sárospatak
  • 2001 Egészségtudományi Intézet
  • 2005 Egészségügyi Főiskolai Kar

    Rövid összefoglaló 1735-2005

    A Magyar Országgyűlés 1949. évi 23. törvényében rendelte el, hogy "a felsőfokú műszaki szakképzés fokozása céljából Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetemet kell létesíteni. Az egyetem bánya- és kohómérnöki karra, valamint gépészmérnöki karra tagozódik."

    A borsodi iparvidék központjában létrehozott új műszaki egyetem, bányamérnöki és kohómérnöki kara révén azonban két és fél évszázados múltra tekinthet vissza. A két kar elődje 1919-ig Selmecbányán, majd 1949-ig Sopronban működött. A bánya- és kohómérnöki kar tanszékei 1949-1959 között fokozatosan települtek át Miskolcra.

    Selmecbányán 1735-ben a bécsi udvari kamara azzal a céllal létesített bányászati-kohászati iskolát
    (Bergschule), hogy a kincstár - európai viszonylatban is jelentős szerepet játszó - magyarországi nemesfém- és réztermelésének föllendítéséhez, a kibontakozó ipari forradalom követelményeinek megfelelő szakembereket képezzenek ki. A Habsburg Birodalom területén a selmeci iskola volt az első állami alapítású, nem egyházi irányítás alatt működő oktatási intézmény. Az iskola egyik első tanára az európai műveltségű mérnök és matematikus Mikoviny Sámuel, a hazai térképészet kimagasló alakja volt.


    Az 1735-ös első Tantervi utasítás els oldala (Hofkammerarchiv, Wien)

    Az iskola 1762 és 1770 között három tanszék létesítésével fokozatosan, az egész Habsburg Birodalom számára szakembereket képző bányászati-kohászati akadémiává (k.k.Bergakademie) fejlődik. 1763-ban az első - metallurgiai-kémiai-ásványtani tanszék élére az antiflogisztonista kémikus N.J. Jacquin-t, a bécsi egyetem későbbi professzorát és rektorát nevezik ki. Utóda a kémikus és mineralógus G.A. Scopoli, akit Selmecről a páviai egyetem katedrájára hívnak meg. 1765-ben a második - matematikai-mechanikai-gépészeti - tanszékre a világhírű selmeci bányagépeket szakszerűen leíró N. Poda kap kinevezést. A harmadik - bányászati - tanszék létesítésével 1770-ben kialakul a három évfolyamos akadémia szervezete. E tanszék első professzora a nemzetközi bányászati szakirodalomban korszakot alkotó bányaműveléstani mű szerzője, a göttingeni egyetemet és a selmeci bányaiskolát végzett Chr.T. Delius volt. Deliust, éppúgy mint tanszéki utódát, J. Peithner-t később a bécsi udvari kamarához rendelik az egész Habsburg Birodalom bányászati-kohászati ügyeinek irányítójául.


    Mária Terézia királynő jóváhagyja egy három évfolyamos akadémia létesítését Selmecbányán, 1772. okt. 22. (Hofkammerarchiv, Wien)

    A világon elsőként Selmecbányán indult meg a felsőfokú bányászati-kohászati szakemberképzés. (Freibergben 1765-ben, Berlinben 1770-ben, Szt.Péterváron 1773-ban, majd Clausthalban, Madridban, Párizsban, Mexikóban stb.). Világhírnevét az N.J.Jacquin, G.A.Scopoli és Rupprecht Antal professzorok által kialakított kiscsoportos, a hallgatók öntevékenységén alapuló kohászati-kémiai laboratóriumi oktatási módszer teremtette meg, amely gyökeres változást hozott a természettudományok oktatásában. 1794-ben a párizsi műszaki egyetem megszervezésekor a selmeci laboroktatási módszert veszik mintául.

    1786-ban a Selmec melletti Szklenón alakítják meg - selmeci professzorok közreműködésével - a világ első nemzetközi műszaki egyesületét. A Societät der Bergbaukunde 13 európai ország, valamint Mexikó és Bogota 154 szakemberét tömörítette, köztük olyan egyetemes nagyságokat, mint Lavoisier, Goethe és Watt.

    Az akadémia működése a XIX. század első felében tovább bővül. A félezres hallgatóság kétharmada a Habsburg Birodalom különböző tartományaiból és külföldről érkező fiatalokból áll. A kincstári bányászat 1808-ban alapított erdészeti tanintézetét (k.k.Berg- und Forstakademie) 1846-ban - felsőfokú intézetté szervezve - az akadémiához csatolják.

    1848/49-ben a magyarországi hallgatók a forradalom és szabadságharc oldalára álltak, az ausztriai és cseh-morvaországi hallgatók többsége pedig elhagyta Selmecet. Az akadémiát a magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere alá rendelték, s az erdészeti oktatásban megkísérelték a magyar nyelv bevezetését. A hadi helyzet alakulása, majd az önkényuralmi politika következtében az oktatás 1850-ig szünetelt az akadémián. A tanárok és hallgatók közül számosan haltak hősi halált, illetve szenvedtek börtönt, vagy elbocsátást. A Selmecről eltávozott ausztriai hallgatók részére Leobenben, a cseh-morvaországi hallgatók részére pedig Pibramban szerveztek tanintézetet, amelyek később akadémiai, majd egyetemi rangra emelkedtek.

    Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel az akadémia magyar állami intézmény lett, Magyar Kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia néven. A magyar oktatási nyelvet 1868 és 1872 között vezették be fokozatosan. 1872-ben alapvetően megreformálták az akadémia szervezetét és oktatását. Az eddigi egységes "bányász"-képzést, mely elnevezés az akkor szaknyelvben egyaránt jelentett bányászatra, kohászatra és pénzverészetre való kiképzést, négy szakra választották szét: bányászati, fémkohászati, vaskohászati valamint gépészeti és építészeti szakra. Az erdészképzés két szakon folyt: általános erdészeti és erdőmérnöki szakon.

    A 19-20. század fordulóján jelentős mértékben fejlesztik az akadémiát, új épületekkel, korszerű laboratóriumokkal gyarapodik. 1904-től Bányászati és Erdészeti Főiskola-ként működik. Az 1913/14-es tanévben a főiskolának már 20 jól fölszerelt tanszéke és 580 hallgatója volt. Tandíjat nem kellett fizetni. A felsőbb évesek mintegy 20 %-a kapott anyagi támogatást. A hallgatóság közel kétötöde munkás, kisiparos és földműves szülők gyermeke volt.

    A selmeci korszak második évszázadának legkiemelkedőbb professzorai Chr. Doppler, Kerpely Antal, Farbaky István, Schenek István, Cséti Ottó, Herrmann Emil, Böckh Hugó és Zemplén Géza voltak.

    Az I. világháború a főiskola fölfelé ívelő pályáját törte ketté. A hallgatóság négyötöde frontszolgálatra vonult be, közülük félszáznál többen haltak hősi halált Európa harcterein, s ennél is többen súlyos sebesülésekkel vagy embertelen hadifogság után térhettek vissza az alma mater padjaiba.

    1919-ben - miután Selmecbánya a megalakuló Csehszlovákiához került - a főiskola Sopronba települt át. Döntően a hallgatók fegyveres ellenállásának köszönhető, hogy Sopront a békeszerződéssel nem csatolták el Magyarországtól. Az alma mater elnevezése 1922-től Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola. Az oktatás négy - bányamérnöki, fémkohómérnöki, vaskohómérnöki és erdőmérnöki - osztályban folyt. A főiskola élén a rektor, az osztályok élén dékánok álltak. A főiskola 1931-ben kapta meg a magántanári és doktori habilitációs jogot. 1929-ben megindítják a bányamérnöki és kohómérnöki osztály idegen nyelvű Közleményeit, amely megváltozott címmel ma is él.

    1934-ben a főiskola az újonnan megszervezett országos jellegű József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnök kara lesz. A tanszékek száma: huszonhét.

    A bánya- és kohómérnöki osztály ebben a szervezeti keretben működik 1949-ig, amikor az új alapítású Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki karává és kohómérnöki karává alakul át. 1952-ben a kohász tanszékek átköltöznek Miskolcra. A bányamérnökképzés 1959-ig olyképpen oszlott meg Miskolc és Sopron között, hogy az első két évfolyamot Miskolcon, a felsőbb évfolyamokat Sopronban oktatták. Ez a megosztottság 1959-ben, a bányász szaktanszékek Miskolcra településével szűnt meg. Az egykori akadémia alaptárgyi és erdészeti tanszékeiből, birtokba véve az összes soproni egyetemi épületet, kifejlődött a mai Erdészeti és Faipari Egyetem.


    1949. évi 23. törvény a Nehézipari Mszaki Egyetem miskolci székhellyel történő alapításáról

    Az egyetem soproni korszakának számos kiváló professzora közül kiemelhető Finkey József, akinek ásvány-előkészítéstani könyveit Amerikában, Németországban és a Szovjetunióban adták ki; a vaskohász Cotel Ernő és az elemző kémikus Mika József, akinek könyvei külföldön is megjelentek; Boleman Géza, a hazai elektrotechnika klasszikus művének megírója; Mihalovits János, aki az egyetem és a bányászat múltját tárta föl műveiben; Tárczy-Hornoch Antal geodézia-bányaméréstani, Simonyi Károly fizikus, Papp Simon, Vitális István, Vendel Miklós és Szádeczky-Kardoss Elemér geológus professzorok.